KOEN 2015 - Vakációs Bibliahét Gútán

Ragyogj csillag!

A gondviselő Isten kegyelméből, 2015. augusztus 17-21 között, immár negyedik alkalommal tartottuk meg a Vakációs Bibliahetet Gútán.  Eszter királyné történetét ismertük meg együtt, gyerekek és felnőttek.  22 gyerek, 7 csoportvezető tekintett be a Méd- Perzsa birodalomba, Súsán városába, és közösen elevenítettük fel az egyik legszebb bibliai történetet az Ótestamentumból. Ott volt mindenki: Eszter, Ahasvérós király, Mordokaj, Hámán……

Nem hiányzott az ötvösműhely a mesterrel és az inasaival sem.

Minden reggelt imával kezdtünk és énektanulással folytattunk. Ezek után jött a kerettörténet, bibliai történet és a napi ige tanulás.  A lelki táplálékok után testi táplálékkal folytattuk, majd ezt kézműves foglakozás követte.

A szerdai napot kicsit meghosszabbítottuk. Ellátogattunk a városhoz közeli Vermes tanyára, ahol a gyerekek kipróbálhatták a lovaglást, íjászatot…, és  a  felállított jurtába  is betekintettünk.

Nem maradhatott el a játék sem. Rengetek ötletes népi játékkal készültünk, amit a gyerekekért jövő szülők is kipróbálhattak. Nagy sikerük volt. A csütörtöki játékolimpián is ezeket a játékokat használtuk fel.

Péntek délután a helyi Szabadidőközpont műfüves focipályáján élhettük ki a foci iránti szenvedélyünket.

A finom ebédről a gyülekezet nőtestvérei gondoskodtak. Finomabbnál finomabb ételekkel láttak el bennünket. Az egész heti tanultakról a gyerekek pénteken tettek bizonyságot a szülők, nagyszülők és gyülekezet tagjai előtt. Ragyogtak a kis csillagok. Az egész tábor, de a táborzáró ünnepség is jókedvben telt el. Köszönet mindenkinek a segítségért és hála legyen a mindenható Istennek, aki most is megsegített minket!