HungarianRomanaEnglish
Projektünk címe: Vakációs Bibliahét, mely a keresztyén erkölcsi értékek promovásását célzó 5 napos program.

Ebben a munkában partnereink a Romániai református egyház, 467 különböző közösség, akik a programunkkal dolgoznak, és a hollandiai KOEN alapítvány. A probléma, amit évek óta megfigyeltünk, az a keresztyén értékek elsatnyulása, mely az erkölcsi értékek devalválódásához és az emberek biztonságérzetének csökkenéséhez vezetett. Az iskolai program zsúfoltsága miatt, megfigyelésünk szerint nem folyik megfelelő nevelés, hanem csak oktatás.

Programunkkal hozzájárulunk a gyermekek erkölcsi neveléséhez, az egymás elfogadásához, a különféle értelmezéseknek lehetőséget adva: vannak református, katolikus, lutheránus és evangélikus csoportjaink is. Mindenik évben új programot írunk, szem előtt tartva az egyéni különféleségek és a kreativitás fejlesztését, a közösségi szellem épülését. Programunk végül egy közösségépítő program formájában realizálódik a gyermekek és a velük foglalkozó felnőttek között.

Célcsoportunk az a 30.000, 5-12 év körüli gyermekek, akik eljönnek a Bibliahetekre, valamint az őket körülfogó közösségek: család, iskola, egyház- összesen közvetve kb. 120000 emberre vagyunk hatással.

Alapítványunk egy 18 éve folyó munka jobb szervezése érdekében jött létre. A munka 1993-ban 3 csoportban 1000 gyermekkel kezdődött, idén mintegy 30000 gyermekkel dolgoztunk. Az aktuális nevelési problémákat feltérképezve írjuk meg programunkat, melyet 6 régióban ismertetünk meg a csoportvezetőkkel bemutató-ismertető napok keretében. A csoportvezetők saját közösségükben dolgoznak saját gyermekcsoportjaikkal. Ez egy már 14 év alatt kialakult, egyre bővülő, jól működő struktúra.

Az iskolai és egyházi erkölcsi nevelést kiegészítve programunk hatásaként bízunk benne, hogy a gyermekek erkölcsösebbek, egymást elfogadóbbak, toleránsabbak, önállóbbak lesznek.